Menü

Kárpátia

Videók

Letöltések

Jobboldali pártok

Történelem

Fórum

Vendégkönyv

Képek

Viccek

Életrajzok

Honlaptérkép

Linkek

Szavazások

Hírek

Elérhetőségem

Bannereink

Programok

Könyv- és filmajánló

 

1959. december 29-én született Pápán. Nős, felesége néprajz-történelem szakos középiskolai tanár. Három gyermekük született. 1978-ban a pápai Türr István Gimnáziumban érettségizett. 1986-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. 1986-ban az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában tudományos segédmunkatárs. 1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium egyik alapítója, 1984-1988 között szenior, illetve nevelőtanár.

1984 és 1990 között a Századvég című társadalomelméleti folyóirat alapító szerkesztője, 1987-1988-ban a MTA-Soros Alapítvány ösztöndíjasa. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület elnökségi tagja. 1990-től a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének vezetőségi tagja, 1994-től elnöke. 1988. március 30-án a Fidesz alapító tagja. 1989 nyarán részt vett az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, illetve a háromoldalú politikai tárgyalásokon. 1988. októberben a párt országos választmányának tagjává, majd 1993-ban a párt egyik alelnökévé s így az elnökség tagjává választották. 1997 és 1999 között, majd 2001. májustól pártja ügyvezető alelnöke. 2000. január 30. és 2001. május 5. között a párt elnöke.

2002 nyarán az országos választmány elnöke lett, 2003. június 28-án az általános tisztújítás során újjáválasztották; választmányi elnökként tagja az öttagú pártelnökségnek. 1990 óta országgyűlési képviselő (1990: Veszprém 3. vk., Pápa, 1994: országos lista, 1998: Veszprém megyei lista). 1994. június 28. és július 31. között frakcióvezető. 1998. július 8-tól 2000. május 3-ig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. 2000. májustól 2002. májusig frakcióvezető-helyettes. 2002. áprilisban az országos listáról szerezte mandátumát. Május 21-től a honvédelmi és a nemzetbiztonsági állandó bizottságokban kezdett dolgozni, utóbbiban elnökként. Ismét frakcióvezető-helyettes.
 

Társalgó

Partnerek

 

Copyright [Hajrá Jobboldal!] - Layout by [Szandi's Design ]