|
A Mozgalomról Ahogy az ópusztaszeri épületek egyik tervezője, Csete György - a neves építész - felvidéki hallgatósága előtt fogalmazott, Magyarország szíve nem Budapesten, hanem Csongrád vármegyében dobog. Attila király, a vérszerződés, a kunhalmok, Ruzsa Sándor és több ezer éves legendák földje ez az alföldi táj, amelyet a legmagyarabb folyó, a Tisza vize öntöz évről évre. Csongrád vármegye székhelye Szeged, a délvidéki végvár, ahonnan kiindulva - többek között - 1848-ban és '49-ben, majd 1941-ben a magyar vitézek visszafoglalták a szerbektől az egész Délvidéket. Szegedről indult el a "szegedi gondolat" és Horthy Miklós kormányzó diadalútja is. Csongrád vármegyében található az egyetlen ismert alföldi székely alapítású város, Hódmezővásárhely is. A vármegye nagyobb része 1920. után is Magyarország része maradt, csupán a Szeged agglomerációjához tartozó Horgos és vidéke került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. Itt, Csongrád vármegyében, Szegeden alakult meg 2001. április 21-én a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). A mozgalom alapítói szegedi, hódmezővásárhelyi, budapesti, stuttgarti és szabadkai fiatalok voltak. Az alakulást több éves szervezés, kapcsolatkeresés előzte meg. A mozgalom székhelye és tagjainak kezdeti találkozóhelye a Ruzsa falu (Ruzsa Sándorék egykori búvóhelye) környékén található, Toroczkai László tulajdonát képező romos tanya volt. A HVIM jelképe és logója: az országalma A HVIM jelmondata: "Hit, hűség, bátorság" |
|
Copyright [Hajrá Jobboldal!] - Layout by [Szandi's Design ] |
||